Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Angyal József adószakértő

Balla Györgyi Vállalkozás

"Merő sületlenség": szétkapta az adószakértő Matolcsyék kisvállalati programját

Mindössze néhány órányi különbséggel tette közzé versenyképességi javaslatát a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyminisztérium. Mindkét anyag a kritikus területeket járja körül, azzal a különbséggel, hogy a kormányzati csomagban nincs annyi konkrét lépés, mint a jegybank 330 pontjában. Adószakértővel elemeztük, hogy mit ígérnek a vállalkozásoknak a következő évekre. Röviden: nem sok jót.

Autóvezetésről és mentális egészségről szóló feladatokkal küzdenek a diákok a középszintű angolérettségin

„Te jó isten, Rob lett az” – így reagált testvére az új pápa megválasztására

Különleges kísérlet eredménye a repülő villámhárító: mindig oda megy a város fölött, ahova éppen kell

Várakozáson felüli az OTP első negyedéves eredménye, de elmarad az egy évvel korábbitól

„Az életnek nincsen értelme, az életnek gyönyörűsége van” – 90 éves lett Csányi Vilmos, akit a kíváncsiság tart fiatalon

Irányt vált a BYD, nem csak villanyautókat gyártanának Magyarországon

Autósüldözés volt Miskolctól Budapest felé – videón, ahogy az ámokfutó a rendőröket is leszorítja

Nagy kaszálásra készülnek a hazai közvetítők, és Tiborczék sem maradnak ki az aranyvízumbizniszből

Semmi máshoz nem hasonlító, eddig sosem látott bolygó jöhetett létre a Földtől nem is olyan messze

A címlapról ajánljuk